Regényrészlet (folyt.)

Nekem hát emlékeim már csak a Fő tér 2-ből vannak, azt tekintem szülőházamnak, még ha mást mond is az anyakönyv. A Fő tér 2-es és 3-as tisztviselőház volt, kisebb állami tisztviselők laktak itt, honoratior alig akadt közöttük. Jellemző különben az akkori igényekre, hogy Európa egyik legmodernebb munkástelepén fürdőszoba nem volt. Még a tisztviselő házak is: háromszobás, négyszobás volt minden lakás, és minden lakáshoz tartozott cselédszoba, de fürdőszoba nem. És jellemző a fél évszázad alatt bekövetkezett változásra: ma már mindenütt van fürdőszoba, valahogy mindenki megfuserálta, lecsípett a konyhából, az előszobából, de csinált fürdőszobát. Az én gyerekkoromban a változások még csak a kezdet kezdetén tartottak, 1926-ban parkosították az odáig elhanyagolt tereket, és bevezették a villanyt. Az ám! A főváros tőszomszédságában gyerekkorom estéit petróleumlámpa világításában éltem. Sőt, a háború után, ha nem volt petróleum, karbiddal világítottunk A szüleim a konyhában bádog ülőkádban fürödtek, én kisteknőben, aminek nagyon szerettem a dugóját kihúzni, özönvizet támasztani. A munkások fürdősufnikat építettek maguknak a kertben. Nem volt éppen a legegészségesebb dolog: forró vízben fürödni a deszkabódéban, utána át a téli udvaron, huzatos folyosókon. Mávagisták laktak ott leginkább, vasmunkások, sok vasutas, meg kellett fürödniük este, lemosni magukról az olajat, reszeléket, kormot.