Regényrészlet

Azután bizonyos vagyoni különbségek is támadtak már a házban. Amikor 1913-ban ez a tizenöt fiatal család összejött, nagyjából egyforma szinten éltek… Azóta? Egyiknek voltak vidéki rokonai, küldözgették az ennivalót, feketézett; a másik eladta, elcserélte azt is amije volt, élelmiszerre. Az egyik valutába fektette a pénzét, a másik hadikölcsönt jegyzett, az egyik tőzsdézett, a másik is, de az egyik nyert, a másik még jobban legatyásodott. Már a háború végét, a háború utáni időket nagyon különbözőképpen vészelték át a családok. Azután az egyik honoriator volt, egyetemet végzett, a másik nem. Az egyik tehát a fogalmazói karban ment előre, a másik csak a felügyelőiben. Az egyik kétszer is előlépett, míg a másik egyszer vagy egyszer sem. Kialakultak tehát a rang- és osztálykülönbségek. Fizetési osztályra értem. AZ olyan hirtelen kiugrásról, mint a patikuséké, nem si szólva.
A patikus csórószegény, friss diplomás volt, az egyetemen galileista, baloldali, hiszen éppen szocialista kapcsolatainak köszönhette, hogy munkástelepre került az állami patika vezetőjeként.
Hanem az infláció vége felé egyszer csak megvette a patikát a teljes leltár szerint, raktárostól, mindenestől. Azt a leltárat még a régi korona idején vették föl; azaz most fillérekért kapta meg az egészet. Mesélték is, hogy valakivel nyilván osztozott a nyereségen. Mindegy, nem akármilyen dolog ám patikatulajdonosnak lenni egy kis faluban sem, hát még egy harmincezer lakosú munkástelepen, ahol majdnem mindenki biztosított beteg. A patikus egyszerű alkalmazottból pár év alatt vagyonos polgár lett.